Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Portugál egyetemekkel cserélt tapasztalatot az egyetem

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyar és portugál hallgatók, oktatók ismerkedtek a vállalkozásokkal való együttműködések és a hallgatói ötletek, innovációk támogatásának gyakorlatával a győri Széchenyi István Egyetemen megrendezett kétnapos programon.

„A Széchenyi István Egyetemen nagy hagyományai vannak annak, hogy a hallgatók valós, vállalati projekteken dolgozzanak, s az általuk kitalált ötletek, innovációk a gyakorlatban is hasznosuljanak, hozzájárulva a cégek és a térség versenyképességének erősítéséhez. Így ezen a téren is szívesen működik együtt és cserél tapasztalatot más, akár külföldi felsőoktatási intézményekkel. A portugál Leiriai és Cavadói–avéi Egyetemek munkatársai nemrégiben bemutatták saját, Link Me Up 1000 Ideas elnevezésű programjuk módszertanát és eredményeit – mondta dr. Szakonyi Petra, a Széchenyi-egyetem adjunktusa. Hozzátette: a találkozó létrejöttét segítette, hogy a győri egyetem mindkét portugál intézménnyel stratégiai partnerségben működik együtt a Regionális Egyetemi Hálózat- Európai Egyetem projektben.

A szervezők a kétnapos rendezvény programját a portugál intézmények által bemutatott témához igazították. Dr. Kurucz Attila, a Vezetéstudományi és Marketing Tanszék vezetője a Hallgatói Innovációs Projektet és az egyetemi-vállalati együttműködéseket ismertette. Dr. Dőry Tibor, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központ vezetője az egyetem ökoszisztémáját, dr. Rámháp Szabolcs adjunktus a startup vállalkozások létrejöttének támogatását, dr. Czakó Katalin adjunktus pedig az intézmény angol nyelvű gazdaságtudományi doktori programja és a RUN-EU Plus projekt keretében megvalósítható közös kutatási tevékenységeket és együttműködési lehetőségeket részletezte a magyar és portugál hallgatóknak, valamint mentoraiknak. Makai Attila, a Nexcon Technológiai Kft. ügyvezetője, a győri egyetem doktoranduszhallgatója workshopot tartott a résztvevőknek arról, hogyan érhető el a projektek hosszú távú fenntarthatósága.

A rendezvényen hallgatói csapatok, valamint az egyetemről indult startupok is bemutatkoztak. A programban szerepelt az Autonóm és Intelligens Robotok Laboratórium, a Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratórium és a Csomagolásvizsgáló Laboratórium, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ és a győri Audi-gyár meglátogatása is. Dr. Szakonyi Petra hangsúlyozta: a portugál vendégek elismerően szóltak az egyetem infrastrukturális színvonaláról – olvashaló közleményükben.