Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Még mindig tombol az influenza

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ heti jelentésében közölte, az év nyolcadik hetében 295 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 65 300 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Utóbbiak közül a betegek 43,7 százaléka gyerek, 29,2 százaléka 15-34 éves felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,1 százaléka, 7 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
A múlt héten 16 közigazgatási területen nőtt, Nógrád vámegyében csökkent, valamint Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergomban nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Békés, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt, a legkevesebb Pest, Nógrád és Vas vármegyében.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról tizenhat jelentés érkezett kilenc területről; a fertőzés jellemzően óvodákat, iskolákat érintett.