Kezdőlap KÉK HÍREK

Pozitív alkoholteszter

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök két feltehetően ittas járművezetővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A mosonmagyaróvári rendőrök 2020. szeptember 13-án 13 óra 21 perckor Hegyeshalomban egy 42 éves motorkerékpárral közlekedő férfit ellenőriztek, míg Csorna belterületén a járőrök egy 33 éves gépkocsivezetőt igazoltattak a reggeli órákban. Mindkét járművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív értéket mutatott, ezért elfogták, majd az illetékes rendőrkapitányságokra – további mintavételre – előállították őket. A sofőrökkel szemben ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a hegyeshalmi motoros férfinak vezetői engedélye sem volt, így ellene szabálysértési eljárás is indult.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Forrás: police.hu