Kezdőlap KÉK HÍREK

Randi app-on ismerkedett, majd ki is csalt a hölgytől egymilliót

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem társat, valójában pénzszerzési lehetőséget keresett a férfi, aki a Győri Járási Ügyészség vádja szerint egy alkalmazással ismerkedett meg a rögtön becsapott hölggyel.

 A 27 éves férfi 2023 januárjában ismerkedett meg a sértettel, egy kis chat-elés után személyes találkozóban egyeztek meg, ahova a férfi autóval érkezett. Itt arra hivatkozott, hogy elfogyott kocsijában az üzemanyag, ezért pénzt kért és a nő át is utalta az „első randi árát”, 20 000,- Ft-ot.

Aztán beszélgetni kezdtek, a férfi „megnyílt”, elmondta a hölgynek, hogy kedvező áron tudna egy munkagépet vásárolni Ausztriában, amit aztán itthon haszonnal adhatna el. Állította, hogy a vételár nagy részével már rendelkezik, és a sértettől már csak a hiányzó, kicsivel több mint 1 millió Ft-ot kéri kölcsön. A nő két napos ismeretség után a pénzt át is adta a terheltnek, aki azt ígérte, hogy két héten belül visszafizeti.

A határidő letelt, a törlesztés elmaradt és már az udvarló is egyre ritkábban volt elérhető. Ha mégis, akkor újabb és újabb kifogásokkal állt elő.

Végül a sértett feljelentést tett, a férfit kihallgatták, 400 000-, Ft-ot visszafizetett.

Az ügyészség a terheltet nagyobb kárt okozó csalással vádolta meg, három év szabadságvesztés is kiszabható vele szemben. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a sértett polgári jogi igényét is bírálja el a büntetőeljárás során.