Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Rekordnevezés a debreceni Európai Egyetemi Játékokra

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok. A jelentkezés első szakasza lezárult, a 150 nap múlva kezdődő EUG lehet minden idők legnagyobb létszámú eseménye a játékok történetében. Az eseményt a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem, valamint a két város önkormányzata, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közösen rendezi. 

– Máris csaknem 6000 hivatalos résztvevő jelezte nevezését 275 európai egyetem képviseletében. A sportolók csaknem fele, míg a kísérők 40 százaléka debreceni sportágakra nevezett. Az EUG mellett július 22-e és 24-e között megrendezzük a hagyományos Campus Sportfesztiválunkat is, így csak Debrecenben várhatóan 4000 sportoló és kísérőik jelennek meg július 8-a és 24-e között – mondta Bács Zoltán, a DE kancellárja.

– Az Európai Egyetemi Játékok történetében a miénk lesz az első, amikor parasport versenyzők is megmérethetik magukat, ennek jegyében február 20-án megrendezzük a már hagyományos parasport-érzékenyítő napunkat. A Magyarország legjobb szabadidősport eseményének megválasztott Buzánszky Kupa nagydöntője február 21-én lesz, míg áprilisban a Medikus Kupa is Debrecenbe érkezik mintegy 3000 résztvevővel, s itt már számítunk az EUG-önkéntesekre is" – fogalmazott Balogh László, Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.