Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Rekordszámú utas volt a GYSEV-nél

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vasúttársaság járatain 2022-ben 4,5 százalékkal többen utaztak, mint a 2019-es, tehát a pandémia előtti utolsó évben.

A GYSEV-nél bíznak abban, hogy a kedvező tendencia az idei évben is folytatódik. A közösségi közlekedést súlyosan érintette a 2020-21-es koronavírus-járvány, ami miatt a vasúton is jelentősen csökkent az utasok száma. A pandémia 70%-ra szorította vissza az utasforgalmat 2020-ban. A pandémia utáni első teljes év a 2022-es volt. és érezhetően többen tértek vissza a közösségi közlekedéshez. A pozitív tendencia 2022 márciusától kezdődött. 2022 augusztusára pedig elérte a 2019-es szintet – olvasható a vasúttársaság honlapján. 

„A pandémia komoly nehézségeket okozott nekünk is, hiszen a dolgozóinkat is érintette a fertőzés, miközben a vonatokat folyamatosan közlekedtetni kellett. Bíztunk abban, hogy csak átmeneti lesz az utasforgalom visszaesése, nagyon örülök annak, hogy tavaly a kedvezőtlen tendencia megfordult és elmondhatjuk, hogy még soha nem utaztak annyian járatainkon, mint 2022-ben. Ez annak is köszönhető, hogy a pandémiás időszakban sem álltunk le a fejlesztésekkel, javultak a szolgáltatásaink, több komoly, a vasúti infrastruktúrát érintő beruházást, jelentős állomásfelújítást valósítottunk meg” – árulta el Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az éves adatok alapján 2019-ben az utaslétszám 5 millió 952 ezer fő volt, míg ez a szám 2022-ben 6 millió 220 ezer. Ez azt jelenti, hogy a pandémia utáni első teljes évben 4,5 %-kal utaztak többen a GYSEV járatain, mint a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es évben.

A vasúttársaságnál bíznak abban, hogy a kedvező tendencia 2023-ban is folytatódik.