Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Richter Flórián 1977. november 18-án Stuttgartban született, hetedik generációs Richter artistacsalád gyermekeként. Szülei Richter József és Richter Carola szintén artisták voltak. Elefánt és lovasakrobata produkcióikkal az egész világot bejárták. Az 1974–es Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerték az Ezüst Bohóc-díjat. Több nagy filmprodukciókban is részt vettek. 1983-ban például együtt szerepeltek Roger Mooreral a James Bond-filmek Polipka című részében. Számos reklámfilmet is forgattak, köztük a hétszeres Tour de France győztessel, Lance Armstronggal, amely a CNN amerikai hírcsatornán volt látható. 
Flórián kilencévesen kezdte artista-pályafutását lovas akrobataként. Édesanyja ugyanis Japánban balesetet szenvedett, az ő helyére kellett belépnie. Hosszú évek gyakorlása után lovas produkcióival hatalmas sikereket ért el.
2003-ban a lovas akrobatájaként Hortobágyi Károly-díjban részesült. 2004-ben a 28. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjat és három különdíjat nyert, feleségével együtt bemutatott lovas produkcióért.
2008-ban saját lovas akrobata csoportjával, amelyet 2005-ben alapított, a 32. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a magyar artisták közül egyedüliként elnyerte az Arany Bohóc-díjat. Az artistaművészeknek az Arany Bohóc-díj olyan, mint a színészeknek az Oscar-díj. Flóriánék díja két okból is különleges: lovas akrobata számban még soha nem született arany, másrészt egyetlen fellépő sem kapott még ilyen rövid időn belül ezüst és arany minősítést egyaránt. 

Idén is fantasztikus számokkal érkeznek Győrbe, Marcalvárosba, a cirkusz-térre.
Nézzük, kik lesznek a fellépők a 2023-mas Wow, ez fantasztikus Produkcióban!

Alexander Jr. Romániából

A 22 éves artista 11 éve gyakorolja és tökéletesíti a mutatványait. Hosszú évek kemény és elhivatott munkájának eredménye a műsorunkban látható saját száma.
Fellépett a Romania’s Got Talent tehetségkutató versenyen, majd a grenoble-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon; bronzérmet és különdíjat nyert a Namur Cirkuszfesztiválon, és megkapta a 29. Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztivál különdíját is.

 

Matute Alvarez bohóc a folytonosan újító nevettetők közé tartozik


Nem véletlenül lett a világ számos cirkuszában a gyerekek és felnőttek első számú kedvence. Nemcsak a közönség elismerését nyerte el, hanem szakmai körökben is őt tartják korunk egyik legkiválóbb bohócának. Rangos cirkuszfesztiválok díjazottja, 2016-ban a Liège-i Európai Cirkuszfesztiválon Golden Star díjat nyert.

Michael Zorzan olasz diabolózsonglőr ötödik generációs cirkuszművész

Pályafutását nagyon fiatalon kezdte: már 10 évesen porondra lépett, és tehetségével elkápráztatta a közönséget. Saját elmondása szerint minden egyes szakmai fortélyt autodidaktaként tanult meg, illetve egyetlen tanára a YouTube volt. Már kezdetben is a diobolo high technikát gyakorolta, majd kitartóan tovább tökéletesítette a zsonglőrfogásokat: a madzagról egyre több orsó repült egyre magasabbra a levegőben. Michael egyike annak az 5 embernek a világon, akik egyszerre 6 diabolóval képesek zsonglőrködni.

Halálkerék

A Navas testvérek equadori származású, világszerte ismert TOP artisták, számos arany és ezüst cirkuszművészeti díj birtokosai. 2005-ben Monte Carlo-ból az Ezüst Bohóc díjat hozták el. A nagynevű CIRQUE Du SOLEIL sztárjai. A világ leggyorsabb halálkerék artistái: szaltók 10 méter magasban.

 

Elképesztő bravúrok, ugrások és szaltók, amelyet a Richter Kevin csoport mutat be.
Kevin és csapat az ugródeszka akrobata műsorszámukon kívül, új műsorszámokkal lepi meg a nézőket.
Arany Elefánt- és Arany Pierrot-díjas 11 tagú deszkacsoportjától lélegzetelállító produkciókat láthatunk.

A közönség nagy kedvence, Szandra, a Richter Flórián Cirkusz indiai elefántja ebben az évadban is szórakoztatja a nézőket. Szandra, az indiai elefántja 1975-ben született, akit családtag, hiszen a cirkusz igazgatója, Richter Flórián "együtt nőtt fel" Szandrával. Ismerik egymás minden mozdulatát, kiválóan tudnak együtt dolgozni és újabbnál újabb műsorszámokat előadni.
A cirkusz igazgatója, a legrangosabb magyar és nemzetközi díjakkal kitüntetett Richter Flórián varázslatos “munkatársaival”, a csodálatos lovakkal. Például a lovak vezetőszár nélkül hajtanak végre formagyakorlatokat.

A Richter család legfiatalabb tagja, Angelina korábbi lovas számaival is hatalmas közönségsikert aratott, a „magyar postával” pedig egyfajta rekordot ért el: ő a legfiatalabb nő, aki egyszerre ennyi lóval képes volt bemutatni az egyik leglátványosabb produkciót.
Angelina is először most látható számokkal lép fel a manézsban. A szerszámok nélkül végrehajtott lovas mutatványai új vonalat jelentenek a hagyományokban.

Wow, ez így együtt valóban fantasztikus lesz!
Ha pedig már a lovaknál tartunk, akkor egy különleges fúzió következik!

Richter Flórián és Pintér Tibor főszereplésével egy végtelen történet ahol a két műfaj, a rivalizáláson és barátságon át a lovakkal való harmónia és a béke megtestesítésével, bepillantást kapunk egy varázslatos színházi cirkuszi show világába.

Nemzeti Lovas Színház – a lovas nemzet színháza

Büszkén mondhatják el magukról, hogy az elmúlt években a Nemzeti Lovas Színház nagyon komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Színvonalas produkcióiikkal, teltházas előadásaikkal évről-évre bizonyítják, hogy igazi magyar hungaricumként a világ bármely pontján a legmagasabb minőséget képviselik. Bárhol is lépjenek fel a Nemzeti Lovas Színház, a közönségük minden egyes alkalommal igazi varázslatra számíthat: különleges andalúz lovakra és fríz paripákra, fülbemászó dallamokra, magyaros motívumokkal hímzett huszár jelmezekre, meseszép hintokra és persze remek hangú és emellett kiválóan lovagló színészeinkre. Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója már többször hangoztatta, hogy a társulatával cirkusz és a színház között épít hidat, olyan varázslatos estékkel, amelyeken a színészek a vágtató lovakon fakadnak dalra. Hiszik, hogy mi, magyarok nemcsak egykoron voltunk lovas nemzetként ismertek és elismertek, hanem ezt a megbecsülést manapság is megkaphatjuk – ezt a küldetést hivatott képviselni a Nemzeti Lovas Színház. Művészetük híre Európa számos nagyvárosába eljutott már, küldetésük, hogy a Nemzeti Lovas Színház produkcióin keresztül a közönségüket közelebb hozzák a világ legcsodálatosabb állataihoz, a lovakhoz. Nemzeti Lovas Színház: az élmény lóháton érkezik április 14-én, 19 órakor Győrbe, a Cirkusztérre!

Szórakozzunk együtt a Richter Flórián Cirkuszban!
2023. április 7-től 10-ig, és 13-tól 16.-ig
Cím: 9000 Győr, Cirkusz Tér Marcalváros
Péntek: 18:00
Szombat: 15:00 
Vasárnap: 15:00 és 18:00
Hétfő: 15:00
Csütörtök: 18:00
Péntek: közös fellépés a Nemzeti Lovas Színházzal 19:00
Szombat: 15:00 és 18:00
Vasárnap: 15:00
Az előadás 2 – 2 és fél óra hosszú, egy 20 perces szünettel. Az időpontok előre nem várt események miatt (pl. rossz időjárás) változhatnak. Naprakész információkért keresse fel a Facebook oldalt!