Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 19-én a Mária evangéliuma lesz látható. Egészen szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget.

Május 19-én egész napos program várja a családokat

Lesz énektanulás, Csillagszemű Táncegyüttes műsora, pünkösdi király- és királylányválasztás, népviseleti bemutató.

A nemzetközi gyermeknapon, május 25-én egyebek mellett az Így neveld a sárkányodat! film-zene-koncert látható élő szimfonikus zenekari kísérettel.

A teljesség igénye nélkül

A Karthago jubileumi nagykoncertjén 45 év dalai szólalnak meg, az Anna and the Barbies zenekar tagjai kifejezetten a Margitszigetre álmodták meg showműsorukat, amellyel huszadik születésnapjukat ünneplik. Közös koncertet ad Kökény Attila és Rakonczai Viktor, fellép Caramel, a Cotton Club Singers és a 100 Tagú Cigányzenekar, a Székesfehérvári Balett Színház és a Boban Markovic Orkestar Parádé című előadását mutatja be.

Idén Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű darabját, az Evita musicalt mutatják be a Győri Nemzeti Színház és a Margitszigeti Színház közös produkciójában Bakos Kiss Gábor rendezésében. A darab két alkalommal lesz látható.

(forrás: mti, fotó: Margitszigeti Színház Facebook oldala)