Ez a következménye annak, hogy a kormány bejelentette, hogy márciusban plusz költségek nélkül lehet biztosítót váltani.Ez azt jelenti, hogy a meglévő szerződés évfordulójától függetlenül lehet a lakásbiztosítást felmondani és újrakötni. Erről a biztosítóknak múlt hét csütörtökig kellett tájékoztatniuk az ügyfeleket. A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a több mint 4 millió tulajdonos jelentős kedvezményeket érhet el, ha meglévő szerződését összehasonlítja a mostani ajánlatokkal.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Csak lelassítja az építkezéseket az új szabályozás
Február 27-től az építésügyi hatósági eljárásokban már csak tervezési alaptérkép alapján készített helyszínrajzot fogadnak el. A szabályozás célja az volt, hogy megelőzze a telekhatárok...





