Csaknem 20 diák jutott be a győri Móra Ferenc Iskola novellaelemző és fogalmazási versenyének döntőjébe. A középiskolások feladata itt az volt, hogy megadott szempontok alapján írjanak egy szöveget, amelyet fel is kellett olvasniuk a többiek előtt. A zsűri a hat legjobb alkotást díjazta, de a közönség, sőt maguk a versenyzők is szavazhattak kedvencükre. A legügyesebbek értékes nyereményeket vihettek haza.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







