Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Külön versenyeznek a kemény és félkemény, a lágy és féllágy, az ömlesztett, valamint a juh- és a kecskesajtok.
A rendezvényen sajtlovagokat avatnak azok közül, akik a legtöbbet tették a sajtos szakmáért, illetve a sajt jó hírét keltették, majd a sajtkóstolók során az ország legnagyobb (száradás után mintegy nyolcvankilós) Pannónia sajtját is megízlelheti a közönség. Egy szakmai rendezvényen azt vitatják meg, mi a tej, a tejtermékek és a sajtok szerepe a magyar gasztronómiában.
A hagyományőrző bemutatók és népzenei koncertek mellett helyet kapott a programban tejivó verseny is – közölte Wellner Andrea, aki felidézte, hogy a korábbi években a tejtusa megnyerésére másfél literes fogyasztással volt esély.
(MTI)
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







