Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Segélyhívó készülék újratöltve

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy győri irodába érkeznek a segélyhívások a budapesti központból, majd a járőr a gondozónővel együtt a beteg lakására megy. Az ápolónő minden esetben a háziorvos által előzetesen kitöltött beteglappal érkezik a helyszínre.

Egy jelzőrendszer üzemeltetése éves szinten nagyjából 70 ezer forint, melynek körülbelül a felét pályázati forrásokból fedezik. Győrben egy nyugdíjas számára a készülék használata 20 forintba kerül naponta.

A pályázati forrásból elnyerhető összeg megegyezik a megszűntetett normatív támogatás összegével. Jelenleg még tart a pályáztatás, melyre eddig 14 település adta le részvételi szándéknyilatkozatát.