Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Sikeres évadot zárt a Győri Nemzeti Színház

Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három új örökös tagot köszöntöttek a színház évadzáró társulati ülésén. Az elismeréseket Szikra József színművész, Lizán Katalin zenekari művész és Páros Zsolt színpadmester vehették át.

 

A Kisfaludy Alapítvány díjait is átadták: ezt a Rinocéroszban és a Kabaréban is szereplő Janisch Éva, valamint a szintén a Rinocéroszban és a Függöny fel című darabban játszó Szilányi István kapták meg.

 

Dr. Ottófi Rudolf a Győri Nemzeti Színház Évadzáró Társulati Ülésén elmondta: a nézők szemével tekintve egy sikeres évadot tudhat maga mögött a színház. Nagy Viktor igazgató osztotta az alpolgármester úr véleményét.

 

A következő évadban is 7 nagybemutatóval várja közönségét a szníház, azonban a bérletek rendszerét átalakították, és létrehoztak egy újat is, még pedig a sikerbérletet.