Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Sok esőre számíthatunk ma is

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére, ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. Megyénkben is sok esőre lehet számítani. 

Győr-Moson-Sopron megyében is egész napos borult és esős időre számíthatunk, megyénkre valamint Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat az elsőfokú riasztást adta ki.

Kedden egy ciklon vonul át az ország felett, melyhez kapcsolódóan – különösen az ország északi, északnyugati felén – ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani. A hidegfront mentén zivatarok is előfordulhatnak, melyeket viharos széllökések és felhőszakadás kísérhet. Az intenzív csapadékzóna az este, éjszaka folyamán gyengülve fokozatosan kelet felé helyeződik, nyugat felől pedig megszűnik a csapadék.

Forrás: MTI