Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Sokan egy hónapot is nehezen bírnának fizetés nélkül

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar felnőttek több mint harmada csak egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez, és mindössze 14 százalékuknak van hat hónapra elegendő tartaléka – derült ki a K&H kutatásából.

A felmérés kiemeli, az elmúlt években a magyarországi átlagbérek jelentősen emelkedtek, idén júniusban a nettó átlagfizetés megközelítette a 335 ezer forintot. A reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy a 30-59 évesek átlagosan 7 hónapra elegendő spórolt pénzzel rendelkeznek.A kutatás szerint a 30-59 évesek negyede nem tud vagy nem szokott félretenni.

A válaszadók 36 százaléka fizetés nélkül mindössze 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait. A megkérdezettek 23 százaléka 3 hónapot, 14-14 százalékuk pedig 6 hónapot, illetve 1 évet, 5 százalék pedig több mint 2 évig tudna megélni a fizetése nélkül.

Az, hogy a spórolt pénzek a bérek emelkedésével együtt nem nő, részben azzal magyarázható, hogy az elmúlt években a többletet sokan beruházásokra, például lakásfelújításra, autóvásárlásra, tartós fogyasztási cikkek beszerzésére fordították.