Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végre létrejött a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum. A cirkuszi tudományos tár megalapítása és az 1000. kötet könyvtári állományba vétele alkalmából emléktáblát avattak csütörtökön, a tudomány világnapján a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az intézmény megnyitására három évet kellett várni. 

A dolog érdekessége, hogy Magyarország Európa vezető cirkuszművészeti központját építi Budapesten. Hét évvel ezelőtt merült fel az ötlet, hogy építsenek egy olyan cirkuszművészei tudományos tárat, amely egyben múzeum, könyvtár és archívum. 

Az intézmény célja 

Az intézményt azért hozták létre, mert a magyar artistaművészet hazai és nemzetközi történetének nem volt olyan gyűjtő- és tudományos feldolgozó helye, amely ezt az értéket megőrizte volna az utókornak, a jelenkor számára bemutathatóvá tette volna.