Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A sütőzacskó már 2010-től az életünk része, és nem csak egy felesleges új kacat a konyhában!
Mire kell vigyáznunk, ha sütőzacskóban sütünk? A megpakolt tasakot úgy kell elhelyezni a sütőnkben, hogy ne érintkezzen a fűtőelemekkel, a sütőráccsal és alul-felül-oldalt a forró felületekkel. Ha ez mégis megtörténik, a direkt, forró felületekkel való érintkezés a zacskó megolvadását, füstölést, sőt akár a meggyulladását is okozhatja.

A sütőzacskó a benne keletkező gőz hatására megnő, felpúposodik, ezért biztosítsunk elegendő helyet neki, hogy a gőztől kikerekedve se érhessen a sütő oldalához vagy tetejéhez, különben szétdurran.
A zacskók csomagolásán jelzik, milyen hőt bír. Az itthon kapható nylonok maximális kapacitása a 200 Celsius-fok. Ha ezen túlmegy a sütőnk hője, a zacskó kidurranhat vagy megéghet.
Mindenképpen zárjuk le jól a tasak száját. Ehhez eszközt is találunk a csomagolásban, egy kis kék szalagot, amit a gyorskötözőkhöz hasonlóan lehet használni a zacskó szájának összehúzásához.
Sütés előtt a zacskón szúrjunk fogpiszkálóval vagy ennek híján villával néhány apró lyukat, hogy egy minimális gőz távozni tudjon. Ha villát használunk, csak óvatosan, mert könnyen végigtéphetjük a zacskót! Továbbá túl sok lyukat ne ejtsünk a zacskón, hogy ne távozzon sok gőz belőle.

Célszerű azt az alapanyagot legfelülre tenni, ami több levet ereszt vagy egy kicsit zsírosabb, mint például a bőrös húsrészek.
Nagy előnye a sütőzacskó használatának, hogy nem kell utána tepsit súrolnunk, amire ráégett a szaft és a hozzávalók. Egy hőálló tálat tegyünk ugyanakkor a zacskó alá, hogy ne érintkezzen a forró fémráccsal, de nem lesz sok dolgunk az elmosogatásával, hiszen az étel a zacskón belül sül.
A zacskó kinyitásakor legyünk óvatosak, mert a forró gőz hirtelen az arcunkba csaphat.
Nem csak csirkemell sütésére ideális a sütőzacskó, sőt! 
Ne tegyünk vizet a zacskóba! Az élelmiszerek természetes nedvességtartalma fog visszacsapódni.
 

Sütőzacskóban sült finomságok
 

Az alma vagy citrusfélék nélkül is finom lesz a sültünk, ez nem kötelező bele. Gyümölcsökkel viszont még puhább, ízesebb, aromásabb lesz a sült!

Hozzávalók:

2 csirkemell vagy 4 egész csirkecomb (további ötletek feljebb olvashatók)
3 közepes fej vöröshagyma
4-6 gerezd fokhagyma, összezúzva
2 marék színes zöldség: sütőtök, sárgarépa, édesburgonya, brokkoli és/vagy krumpli
1 savanyú alma és/vagy néhány szelet citrusféle
A kedvenc fűszerkeverékünk az adott húshoz: pl. szárított zöldfűszerek, fekete bors, Cayenne-bors
Bátran használjuk a sót! Az arányokhoz: 1 csirkemellhez és a zöldségekhez jöhet 1 csapott teáskanál só

Elkészítés:

A felhasznált húsokat megtisztítjuk, ha bőrös, beirdaljuk.
Megpucoljuk és apróra vágjuk a fokhagymát.
A fűszerkeveréket, a sót és az aprított fokhagymát összekeverjük, és a száraz páchoz hasonlóan alaposan bedörzsöljük vele a húsokat, de hagyjunk belőle a zöldségekre is.
Meghámozzuk és nagyobb cikkelyekre vágjuk a zöldségeket, a vöröshagyma jöhet karikára vágva.
A sütőzacskóba halmozzuk a fent leírt módon az alapanyagokat. Alulra jöhetnek a zöldségek, felülre a hús.
180 fokon 40 percig sütjük. Ne süssük tovább, és ne vegyük magasabbra a hőt!
Ha elkészült, óvatosan nyissuk ki a zacskót, mert ki fog csapni belőle a forró gőz.
Mielőtt kidobnánk a zacskót, öntsük rá az ételre az aljában keletkezett pecsenyelevet! Ez az egyik legjobb része a dolognak, ízesíteni és szaftossá fogja tenni az ételt.