Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Svájci autószőnyeg-és szigetelőanyag gyár nyílt Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az autószőnyegeket és szigetelőanyagokat gyártó, svájci tulajdonú Autoneum Komáromban nyitotta meg első magyarországi gyárát – közölte a város polgármesteri hivatala csütörtökön az MTI-vel.

A városháza tájékoztatása szerint az új beruházás 150 munkahelyet teremt a teljes kapacitás elérésekor. Az üzem első lépésben 500 ezer járműhöz biztosít alkatrészt, a közeljövőben évente egymillió jármű kiszolgálását tervezik. A svájci anyavállalat honlapján közzétett beszámoló szerint a 12 ezer négyzetméter területű létesítményből a közelben fekvő magyarországi és szlovákiai autógyárakat látják el.

A közleményben kiemelték, hogy néhány héten belül legyártják az első szőnyegeket egy német, prémium kategóriás autógyár számára, valamint itt készülnek majd egy angol márka elektromos hajtású városi terepjáróinak kerékjárati zajszigetelői. A komáromi létesítmény a cég hatodik kelet-európai gyára. Csehországban két termelőegységet és egy fejlesztőközpontot üzemeltetnek, két gyáruk van Lengyelországban, egy pedig Oroszországban.

A tőzsdén jegyzett Autoneum AG a nyilvánosan elérhető adatok szerint 25 országban van jelen és csaknem 12 ezer munkavállalót foglalkoztat, a társaság 2017-es nettó árbevétele meghaladta a 2,2 milliárd svájci frankot.

(MTI)