Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Szakmai Műhelymunka Könyvelőknek 2020-ban is a Kamarában

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tudjon meg többet szakértő előadóinktól a jogszabályi környezetről, törvényváltozásokról!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatási Tagozata és a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete együttműködésében a „SZAKMAI MŰHELYMUNKA KÖNYVELŐKNEK” című programsorozat az idei évben is folyatatódik a kamarában.

  1. évi első műhelymunka témái:
  • A nemzetközi termékkereskedelem új ÁFA szabályai a gyakorlatban
  1. januárjától új adminisztratív feladatok várnak a közösségi áfás ügyleteket bonyolító vállalkozásokra, melyek elmulasztása esetén bukhatják az adómentességet. A szakértők évek óta dolgoznak az uniós áfa-rendszer reformján, mely 2020 januárjában fordulóponthoz érkezett. Ekkortól élnek ugyanis az első, a legsürgetőbb problémákat megoldó gyorsintézkedések, a „Quick Fixes-csomag” új szabályai, melyet hazánkban a 2019-es nyári jogszabály-módosítás során vezettek be. A csomag négy intézkedést tartalmaz: a lehívásos (vevői) készlettel kapcsolatos új rendelkezéseket, az áfaazonosító szám kötelező ellenőrzését, a láncügyletek szabályainak pontosítását és a közösségen belüli termékértékesítések adómentessége bizonyítékainak egységesítését. Az előadó, gyakorlott adótanácsadó, az Adótanácsadók Egyesülete nemzetközi Adó Tagozatának elnöke és az Európai Unió mellett működő Áfa Szakértői Csoport tagja. Előadásában bemutatja a változások hátterét és gyakorlati vonatkozásait.
  • Behajthatatlan ÁFA gyakorlati kérdései
  1. január 1-jétól 2016-ig visszamenőleg önellenőrzéssel érvényesíthetővé vált a véglegesen behajthatatlan követelések áfájának levonása. Ezt azonban nagyon szűk körben teszi lehetővé az Áfatörvény. A hazai jogszabálymódosítást az Európai Unió Bíróságának a magyar Porr ügyben hozott döntése nyomán vezették be, így ha a jogszabályban kínált körön kívül vissza kívánják igényelni az áfát, akkor azt az EU jogra való hivatkozással speciális kérelem keretében még szintén meg lehet tenni közvetlenül a közösségi jogra hivatkozva. Előadónk a hagyományos áfa visszaigénylés és a speciális kérelmekkel kapcsolatban is útmutatást ad.
  • Online számlaadás kibővítése

    2020-ban két lépésben bővül az online számlaadatszolgáltatási kötelezettség. 2020. július 1-jétől minden adóalanyok között kibocsátott számláról adatot kell szolgáltatni a NAV-nak, kivéve a Közösségen belüli adómentes termékértékesítésről– vagy szolgáltatásnyújtásról kibocsátottakat. Ekkor bővül tehát az adatszolgáltatás köre pl. a belföldi fordított adózás alá tartozó ügyletekkel és a 100.000 forint alatti áfát tartalmazó számlákkal. Emellett, a számlakibocsátás határideje 15 napról 8 napra rövidül és minden számlán kötelező feltüntetni belföldön nyilvántartásba vett számlabefogadó adóalany adószámának első nyolc számjegyét. Következő lépésként, 2021. január 1-jétől az adatszolgáltatási kötelezettség már a nem adóalanyok részére kiállított számlák tekintetében is fennáll majd, bár a természetes személy vevők nevéről és címéről nem lesz adatszolgáltatás). Csak az Unió másik tagállamában teljesült ügyleteket és a távolról is nyújtható szolgáltatásokat nyújtó, egyablakos rendszer szerint adózók jelentenek kivételt. Mindezzel párhuzamosan a számlabefogadói oldalon is szélesedik a jelentési kötelezettség, hiszen a bevallásban továbbra is az összes adattovábbítással érintett számlák után gyakorolt adólevonásról kell nyilatkozni. Vagyis ha ezek köre bővül, a befogadónak is bővített körről kell nyilatkoznia. Előadásunk a bővülő adatszolgáltatásra való felkészülésben segít.

 

Előadó:          Jancsa – Pék Judit, adószakértő

Időpont:       2020. február 4. (kedd) 9.00 – 12.00

Helyszín:       Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza (9021 Győr, Szent István út 10/A)

 

A konzultációs lehetőséggel bővített előadások havonta kerülnek megrendezésre a kamara győri székházában.

Szeretettel várjuk a megyei vállalkozások képviselőit és szakembereit a kamara által szervezett konzultációs lehetőséggel is bővített, minden ismert részletre kiterjedő szakmai fórumra.

Részvételi díj az együttműködő szervezetek önkéntes tagjainak: térítésmentes (1 fő / vállalkozás)

Részvételi díj egyéb szervezetek képviselőinek, regisztrált vállalkozásoknak: 5.000,- Ft + Áfa / fő

 

A szakmai műhelymunkán a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezését az online jelentkezési lapon 2020. február 3. (hétfő) 12 óráig várjuk.

Forrás: gymskik.hu