A saját erőből elvégzett fejlesztés során a két, illetve helyenként három párhuzamosan futó vezetéken összesen 2,6 kilométeres nyomvonalon korszerűsítették a burkolatot. A most újraszigetelt szakaszok egybefüggően kapcsolódnak azokhoz a vezetékekhez, melyeket a társaság korábban két uniós pályázat támogatásával újított fel, így a Köztársaságút melletti, városképet is befolyásoló vezetékrendszer burkolata a mai kor elvárásainak megfelelő, egybefüggő, energia-megtakarítást eredményező, korszerű szigetelést kapott, összesen több mint hét és fél kilométeres szakaszon.
A korábbi fejlesztési programban a vezetékszigetelés mellett 53 hőközpontban hajtottak végre energia-megtakarítást, egyúttal komfortosabb fűtést eredményező beruházásokat. A hőközpontokban frekvenciaváltók beépítésével tették lehetővé, hogy mindig csak akkora teljesítményt adjanak le a berendezések, amekkora az adott ház fűtésigénye.
A régi vezetékek műanyag szigetelése könnyen rongálható és bizonyos részeken tűzveszélyes volt, a mostani fémszigetelés azonban tűz- és rongálás-biztos. A csövekre a korábbinál hatásosabb, tíz centiméter vastag hőszigetelés került kőzetgyapotból, illetve a letaposásnak kitett szakaszokon a felső részen lépésálló, kemény poliuretán habból. A szigetelést horganyzott acéllemez védőburkolattal látták el.
A város hőellátásának kétharmad részét távfűtéssel biztosítják, ezért is nagyon fontos, hogy az érintett huszonkétezer család távhő-ellátása a lehető leghatékonyabban és legalacsonyabb költséggel történjen. A vezetékek újraszigetelése a fogyasztók érdekeit szolgálja, hiszen nagy hő-megtakarítással jár, és gyorsan megtérül.