Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Százmilliós támogatás felzárkóztatásra

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közösségi kertet és üvegházakat létesítenek az oroszlányi Német- és Nyíres-dűlőben az ott élő hátrányos helyzetű emberek bevonásával; a szakmát is biztosító programot a megyei önkormányzat 100 millió forinttal támogatja – mondta el a megyei közgyűlés elnöke.

 

Popovics György tájékoztatása szerint a megyei önkormányzat által kezelt Területi és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében egy 4 hektáros közösségi kertet alakítanak ki, valamint három száz négyzetméteres üvegházat építenek, így a korábbi képzéseken gazdálkodási ismereteket szerzett hátrányos helyzetű emberek a gyakorlatban hasznosíthatják tudásukat.

Laczkovics Irén, a projekt szakmai vezetője elmondta, a három éves időtartamra tervezett, a felzárkózást segítő programban 370 embert szeretnének elérni, közülük 21-en szerezhetnek szakmát. Az érintettek élelmiszer eladó, zöldség- és gyümölcstermesztő, kertész, dajka, mezőgazdasági gépjavító, illetve gépjárművezető és földmunkagép-kezelő képesítést kaphatnak – fűzte hozzá.

A Német- és a Nyíres-dűlőben 320 ember lakik hétvégi házakban állandó jelleggel. Végzettségük legtöbbször nyolc általános iskolai osztály, harmaduk dolgozik rendszeresen. Korábban Oroszlány központjában több, leromlott bérlakást lebontottak, az ott élők a dűlőkben vásároltak vagy béreltek olyan ingatlanokat, amelyek nem lakóháznak épültek.

A dűlőkben 2015-ben fejeződött be egy másik, három éven át tartó felzárkózási program, melynek keretében az önkormányzat pályázati támogatásból közösségi házat hozott létre. Itt gyermekjóléti szolgáltatásokat nyújtottak, illetve segítették a területen élő, főként roma lakosság munkába állását.

(Forrás: MTI)