Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Szegeden is professzor lett Karikó Katalin

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Professzori kinevezést kapott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus.

A felsőoktatási intézmény közleménye szerint Karikó Katalin 2021 óta az SZTE kutatóprofesszora. Huszonnégy évig dolgozott a Pennsylvaniai Egyetemen, társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx cégnek. A német BioNTech-nek kilenc évig volt alelnöke. Biokémiából 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. 

Kutatóként négy évtizede az RNS-alapú mechanizmusokra összpontosít, munkájának végső célja az in vitro módosított mRNS kifejlesztése és terápiás alkalmazása. Vizsgálta az RNS okozta immunaktivációt, és kutatótársával felfedezte, hogy a nukleozid-módosítások tompítják az RNS kiváltotta immunválaszt, ami kiszélesítette az mRNS terápiás alkalmazási lehetőségeit.    

Eddigi kutatói teljesítményét, tudósi erényeit és emberi attitűdjét több mint száz tudományos és társadalmi kitüntetés, illetve a kutatótársával megosztva kapott 2023. évi fiziológiai és orvosi Nobel-díj ismerte el.  Tizennyolc egyetem – köztük alma matere, az SZTE – díszdoktora; tíz akadémia – köztük az MTA – tagja.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatával, az SZTE Szenátusának egyhangú kezdeményezésére, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ kutatóprofesszorát, Karikó Katalint – a Kulturális és Innovációs Miniszter felterjesztésére – egyetemi tanárrá nevezte ki. Ez alapján Karikó Katalin az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara professzoraként folytatja munkáját.

(Nyitókép: Karikó Katalin nyilatkozik az MTI tudósítójának a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2021. május 20-án. Forrás: MTI/Rosta Tibor)