A mű bemutatja az ország születésének történetét, elsősorban István király Imre fiához intézett intelmeit helyezve a középpontba, melyet először most zenésítettek meg.
Az előadás érdekessége, hogy a darabban feltűnik a Szent Korona másolata is, a koronázási palásttal és a jogarral együtt. Már-már önálló szereplőként jelenik meg az előadásban a tűz: hol az otthon melegét, hol sámánok jóshelyét, hol pedig a harcosok hevét vagy épp a megtisztulást szimbolizálja a jelenetek során.