Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Szép környezet, jó közérzet

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A tavalyi, kategóriákat érintő újítás sikeresnek bizonyult, ezért az idén is a kibővített célcsoportok számára hirdetjük meg a pályázatot.” – fogalmazott Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester a verseny meghirdetésekor, amelynek résztvevői maguk is részt vesznek városunk még szebbé varázsolásában. Hozzátette a pályázat a környezet és természetvédelmi szemléletformálást szolgálja, és arra motiválja a lakosságot, hogy tisztán és rendezetten tartsa közvetlen környezetét.

A versenybe magánszemélyek, lakóközösségek és üzletek jelentkezését várják, de fontos kitétel, hogy a társasházak, lakásszövetkezeti lakótömbök esetében egy háztömb vagy legalább két lépcsőház lakóinak összefogása szükséges a jelentkezéshez. A versenybe nevezni: 2016. április 5–től –  május 6–ig lehet. A nevezési lap elvihető a Városháza portájáról, a részletes felhívással együtt letölthető ide kattintva. A nevezést a Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztályára (II. em. 237.) kell eljuttatni, illetve megküldeni: 9021 Győr, Városház tér 1. címre. A borítékra írják rá: „Szép környezet – Jó Közérzet” verseny.

A zsűrizést szakemberekből álló szemlebizottság végzi májusban, júniusban és júliusban. Az eredményhirdetést szeptemberben tartják majd, ahol a családi ház kategória első helyezettje százezer, a második 75 ezer, míg a harmadik 50 ezer forint értékű vásárlási utalványban részesül, amelyeket kertészeti eszközök, anyagok, növények beszerzésére lehet fordítani. A társasházak, illetve az üzletek teraszai esetében a díjazás 250 ezer, 200 ezer és 150 ezer forintos utalvány, míg az erkély kategóriában 75 ezer, 50 ezer és 25 ezer forintos vásárlási utalvány a díj. A helyezettek az oklevél mellett a Szép Környezet – Jó Közérzet tábla kihelyezésére is jogosultságot szereznek.