Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Színesfém-kereskedők előzetesben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Máté Kinga elmondta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján arra következtetnek, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás alatt másként nem biztosítható, emellett a nyomozás zavartalan lefolytatása miatt is indokolt a letartóztatás.
    A bíróság határozatával szemben a gyanúsított védője és az ügyész is fellebbezett, emiatt a döntés nem jogerős.
    A Kisalföld információi szerint a cseh társszervekkel közösen felderített ügyben a gyanúsítottak a két ország között utaztattak – papíron vagy ténylegesen – fémhulladékot, ezzel mintegy 1,7 milliárd forint áfa-csalást követtek el, körbeszámlázással. 
    A most előzetes letartóztatásba került gyanúsított rokona egy másfél éve elfogott csoport tagjainak, akik hasonló módon 6 milliárd forint áfát csaltak el a gyanú szerint. 
    Jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban, közülük hatan mindkét ügyben gyanúsítottak.

(MTI)