Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Szuperszámítógépek érkeztek a győri egyetemre

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megérkezetek az 50 millió forint összértékű szuperszámítógépek a győri egyetem INNO-Share épületébe, amelyek nagyjából 400-szor akkorák, mint egy hagyományos asztali PC. A gépek ugyan már több hónapja működnek, azonban eddig egy budapesti külső szerverteremben voltak, amíg el nem készült a mostani helyük.

 

Dr. Horváth Zoltán kutatási projektigazgató, a Matematika és Számítástudomány Tanszék vezetője elmondta: a szuperszámítógépek nagyban hozzájárulnak az egyetem kutatói tevékenységhez, illetve hatalmas segítséget nyújtanak az ipari alkalmazások terén is: a későbbiekben a győri cégek számára is elérhetővé válik, hogy távkapcsolatból használhassák a gépet.

 

Az előzetes regisztrációt követően a megrendelő egy webes felületen kiválaszthatja, hogy hány processzoron, mekkora memóriával akarja futatni a feladatát, majd az adatokat az Internet segítségével fel- és le is tudja tölteni a szuperszámítógépről.