Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Bölcsőde épül Écsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy új, 24 férőhelyes bölcsőde épül Écsen. Jövőre be is költözhetnek a gyerkőcök, ugyanis hamarosan megkezdődik a kivitelezés. A 240 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást 10 millió forint önerővel egészítette ki a község önkormányzata. Az ünnepélyes alapkőletételen Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke, kiemelte hogy a térségben mintegy hatvan településén, ezer férőhelyet biztosító bölcsődeprogram valósulhat meg.