Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Heltai Nándor

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Heltai Nándor magyar újságíró, szerkesztő, közíró, népművelő, helytörténész. Nevéhez fűződik a kecskeméti Népzenei Találkozók elindítása.

Győr, 1930. március 13. – Kecskemét, 2017. szeptember 1.

Győrben született, 1930. március 13-án. 1949-ben érettségizett szülővárosában, a bencés gimnáziumban. Ezután diszpécser volt a győri autógyárban, majd katona Kiskunmajsán. 1953-ban Csornára került, ahol könyvtárvezetőként dolgozott. 1956-ban könyvtárosi diplomát szerzett a budapesti főiskolán. 1957-ben került Kecskemétre, ahol nyomdászként kezdett dolgozni. A Városi Tanács népművelési felügyelője volt 1959 és 1970 között. Nevéhez fűződik a kecskeméti Népzenei Találkozók elindítása. A legnevesebb magyar írókat (többek között Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor) részvételével szervezett irodalmi esteket.

Több önálló kötetet jelentetett meg Kecskemét város helytörténetével, valamint neves helyi személyekkel kapcsolatban. Az általa írt kecskeméti útikönyvek alapművek a helytörténeti és a turisztikai tájékozódásban. 1958-tól a Katona József Társaság, 1984-től pedig a Kecskeméti Városszépítő Egyesület tagja.