Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új út és híd épül Újváros és Pinnyéd között

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Összeült ma a győri közgyűlés. A testület a legfontosabb témák között tárgyalta, hogy új híd, és út épülhet Újváros és Pinnyéd között 2017-ig. Révi Zsolt, városi főépítész előterjesztése szerint az új útra két okból is szükség van. Egyrészt, mivel Győr rendezheti meg 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, amelynek helyszíne a Győr-Sziget városrészben található Dózsa sporttelep volna. Másrészt az új út építése mellett szól az is, hogy a pinnyédi városrész egyetlen összeköttetése a város egyéb területei felé a Kunszigeti út. Az útépítés tervét 21 képviselő támogatta. A közgyűlés azt is elfogadta, hogy a Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál időszakosan bővítsék a férőhelyek számát. Marcalváros II-n pedig egy új köztéri alkotást helyeznek el, ami egy macskát tartó kislányt formáz meg bronzból.