Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Vámosszabadi a kormányhoz fordul

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kukorelli Norbert (független) alpolgármester azt közölte: kora este közmeghallgatáson vitatták meg a kérdést, ezt követően ült össze a testület, amely arra kéri a kormányzatot, hogy a végső döntés meghozatalakor mérlegelje az elgondolás megvalósulása esetén „a térséget sújtó aránytalanul nagy károkat és kevesebb negatív hatással járó helyen jelölje ki a befogadó állomás helyét”. A lakosság egységesen elutasítja a kialakítandó menekülttábor létesítésének tervét arra hivatkozva, hogy a menekültek fokozott kockázatot jelentenek a családok biztonságérzetére”. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése múlt pénteki ülésén Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyei vezetője bejelentette: hamarosan 216 illegális bevándorló elhelyezésére alkalmas nyílt befogadóállomás kezdi meg működését a magyar-szlovák határnál fekvő Vámosszabadiban.

(MTI)