Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Támogatás a fogyatékkal élőknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a foglalkoztatási, illetve a támogatási rendszer átalakításának köszönhetően egyre több megváltozott munkaképességű ember tud elhelyezkedni a nyílt munkaerő-piacon. Bejelentette azt is, hogy a jövő évi költségvetésben is biztosítani fogják a fogyatékossággal élő emberek számára a gépjárművásárlási támogatást; használt autóra 600 ezer, míg új autóra 900 ezer forintot kérhetnek az érintettek. Eddig több mint ezer autót rendeltek meg, ezek között közel 600 az új gépkocsi.

(MTI)