Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tapétavágóval akart elégtételt venni volt férjén egy nő Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tapétavágó szikével ejtett mély vágott sebeket volt férje és a társaságában lévő nő nyakán egy nő még idén januárban Győrben. Most több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. 

A vádirat szerint a támadó a cselekmény napján felhívta a volt férjét és megkérte arra, hogy költözzön vissza hozzá. Mivel a férfi nemet mondott, és nem reagált a további hívásokra sem, volt neje gázsprayt és tapétavágó szikét vett magához. Így kereste fel korábbi partnerét, akit egy másik nő társaságában talált. 

Előszőr gázspray-vel támadt az ajtót nyitó férfire, aki elvette tőle az önvédelmi eszközt. Erre a volt feleség szikét ragadott, és annak pengéjét kitolva először volt férje arcát vágta meg, a másik nőnek pedig a nyakán, a lábán és a kezein okozott sérüléseket. Ezután ismét korábbi házastársát vette célba, akinek ugyancsak a nyakát és a kezeit vágta meg. A férfinek sikerült tőle elvennie a szikét, amelyet átdobott a szomszéd telekre. Ezt követően tárcsázta a mentőket, közben pedig a másik nő kimenekült a házból. Másnap kora reggel sokkos állapotban találták meg a rendőrök.

Az elkövető letartóztatásban van, akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet a büntetése. A végleges döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni az ügyben, közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com