Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tavaszi utómunkálatokkal folytatódik a győri fővonal felújítása

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly felújította a MÁV a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát. Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció. Április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végeznek, továbbá Biatorbágyon folytatják a peronaszfaltozást is június második felében.

 

Mivel a tavaszi-nyári utómunkálat nem a teljes 29 kilométert érinti egy időben, hanem több ütemre osztva, rövidebb szakaszokon zajlik majd, és egy vágányon mindig fenntartjuk a forgalmat, ezért a vonatok többsége közlekedni fog és a munkálatok miatt nem lesz szükség pótlóbuszok beállítására. Az egyvágányú közlekedés következtében jellemzően az indulási és érkezési idők módosulnak, illetve néhány járat kimarad vagy nem a teljes útvonalán közlekedik.

Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan kényelmetlenségekkel, mint a tavaly őszi, rendkívüli munkavégzés: a júliusig tartó karbantartás során legfeljebb 5-10 – esetenként 10-20 – perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni, amiről természetesen előzetes tájékoztatást nyújtunk az utasainknak.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás első fázisában, április 15-től 27-én hajnalig a Biatorbágy és Herceghalom közötti munkálatok érintik az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket, továbbá a nemzetközi vonatokat is (railjetek, EuroCityk, EuroNightok, Dráva és Mura IC-k).