A regisztráció után az önkéntesek pólót, kesztyűt, zsákokat és egy kis frissítőt is kaptak. A gyülekező az állatkert mellett volt, ahol az érdeklődők király pitont és kapucínus majmot is simogathattak.
Az országos szemétszedési akcióra Győr-Moson-Sopron megye 55 településén 3700-an regisztráltak. A cél az volt, hogy a résztvevők a lehető legtöbb hulladéktól tisztítsák meg lakóhelyüket, és így az egész országot. A kezdeményezéshez többek között a Vízügyi Igazgatóság és a Zöldhatóság is csatlakozott.
A rövid köszöntőket követően a menet elindult a Magvassy Mihály Sportcsarnok irányába, ahonnét az ETO Stadion előtt elhaladó Tóth László út felé vették az irányt. Az önkéntesek közül az egyik legaktívabb csapat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája volt.