Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az emberek 60 százaléka nem fogyaszt belőlük eleget. Amerikai kutatók megvizsgálták, milyen az emberek többsége által fogyasztott élelmiszerek mikrotápanyag-aránya. 

Nem túl bíztató az eredmény   

A Harvard Egyetem és a Kaliforniai Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmánya szerint bolygónk lakosságának majdnem kétharmada számára problémát jelent, hogy négy kulcsfontosságú vitamint és ásványi anyagot bevigyen a szervezetébe az étkezés során.

A világ 185 országában, a népesség 99,3 százalékának étrendjében becsülték meg az elfogyasztott mikrotápanyagok mennyiségét. 

A jód van a legrosszabb helyzetben

Holott kulcsfontosságú a tiroxin nevű hormon termelődéséhez, mely segíti a sejtek anyagcseréjét. Elengedhetetlen a szív egészsége, a testsúly és az agy fejlődése szempontjából. Az emberek 68 százaléka nem viszi be a megfelelő mennyiséget. Miben találod? Tengeri élőlények és a tejtermékekben is.

E-vitamin

A második helyre került, 67 százalékkal. Hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet ellenállóbb legyen a fertőzésekkel szemben. Sőt, késlelteti az öregedést. Miben találod? Diófélékben, a magvakban, a tojásban.

Kalcium

A világ népességének 66 százaléka a megfelelő mennyiségű kalciumot sem viszi be a szervezetébe. Különösen fontos lenne pedig az erős csontok és fogak miatt, de hozzájárul a szív, az izmok és az idegek megfelelő működéséhez is. Miben találod? Tejben, a sajtban és a zöld leveles zöldségekben.

Vas

65 százalékkal a negyedik. Rendkívül fontos a hemoglobin előállításához, amelyre szükség van ahhoz, hogy a szervezet képes legyen a megfelelő mennyiségű oxigén szállítására. Hiányában fáradtság gyötörhet. Miben találod? Májban, a vörös húsban és a babban.  

(Forrás: agroinform.hu, hvg.hu/fotó: pixabay)