Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Te gondolkodtál már, mi alapján választasz párt képről? Természetesen ez csak fikció, hiszen nem kép alapján választjuk életünk párját, de ugye az első látás meghatározó! E mögött igenis sok tudományos háttér áll, és nem is tudjuk, hogy milyen gondolatok rejlenek a tudattalannak tűnő választásaink mögött!

Egy új tanulmány szerint azok a férfiak, akik a kutyájukkal szerepelnek a fotókon az online társkereső alkalmazásokban, vonzóbbnak tűnnek a nők szemében.
A spanyolországi Jaeni Egyetem kutatói 300 női egyetemista adatait gyűjtötték össze, és azt találták, hogy a nőknek jobban bejönnek a kutyás férfiak. Azonban az állat mérete is számított. A tanulmány „pozitív kontextusban” – jól megvilágított nyilvános helyeken és „negatív kontextusban” – gyenge megvilágítású helyeken készült fényképeket is tartalmazott. Számtalan kép bemutatása után a tudósok azt találták, hogy a kisebb kutyafajtával szereplő  férfiakat „kevésbé fenyegetőnek és megfélemlítőnek” tartották.
Az egyik kutató szerint a jelenlegi tanulmány kimutatta, hogy a kis méretű kutya pozitívabb érzelmi reaktivitást és magasabb szintű biztonságot vált ki, mint a közepes méretű kutya, rámutatva, hogy a kutya jelenléte érzelmi és biztonsági előnyökkel járhat, de a méret is számít.
Hozzátették: „Két  közepes és kis méretű felnőtt kutyát választottunk ki (a portugál podengo-keverék kutyát, illetve a drótszőrű tacskót), hogy megvizsgáljuk, hogy a pozitív kutyahatás maga a kutya jelenléte vagy a kutya sajátossága miatt következett be.
A férfiak is érzik, hogy vonzóbbak a nők számára, ha kutyával jelennek meg a fotókon – ezt írja le az elmúlt évek trendje, az úgynevezett „dogfishing”. A kutyahalászat fogalma azokra vonatkozik, akik imádni való kiskutyával manipulálják a nőket. Míg sok nő el van ájulva ettől, néhányan átlátnak a szitán, ugyanis több férfi csak „kikölcsönzi” a kutyákat, hogy elnyerje a nők szimpátiáját. A kutyás fotók iránt érzett pozitív érzelmeket valószínűleg az kelti, hogy ilyenkor a férfi gyengéd gondozó, apa szerepében tündöklik.