Az eredményesség egyik fontos kelléke az Integrált Településfejlesztési Stratégia elkészítése, amelyhez a város 40 millió forintos támogatást nyert. Az anyagban várhatóan hangsúlyosan szerepel majd a városrehabilitációs fejlesztések folytatása, a közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi infrastuktúra fejlesztése, a gazdaságfejlesztés, valamint prioritásként jelenik meg a térségi együttműködés. Révi Zsolt főépítész kiemelte többek között a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz kapcsolódó fejlesztéseket. A stratégia tervezete 2014 júniusában kerül széleskörű társadalmi vitára, a végleges anyagot a közgyűlés várhatóan 2014 szeptemberében fogadhatja el.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében „Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése” című pályázati konstrukcióra sikeres pályázatot nyújtott be „Győr Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának elkészítése” címmel. A projekt támogatási összege 40 millió forint, a támogatás mértéke pedig 100 százalékos.
A projekt keretében készül el Győr Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciója és Integrált Településfejlesztési Stratégiája, a közel egy éves folyamat első lépéseként, megalapozó vizsgálat keretében térképezik fel Győr aktuális társadalmi és gazdasági folyamatait, hangsúlyosan azon területek elemzését végzik el, melyek összefüggésben lehetnek a hazai, illetve az európai uniós szinten meghatározott fő fejlesztési célokkal.
A megalapozó vizsgálat közös hátterét képezi mind a hosszútávra szóló településfejlesztési koncepciónak, mind a középtávú, operatív jellegű integrált településfejlesztési stratégiának (ITS). Az ITS illeszkedik az EU 2014-2020-as programozási ciklusához, a 2014 és 2023 között megvalósítani tervezett fejlesztéseket foglalja magában, köztük az integrált területi beruházásokat (ITB-ket) is.
A megalapozó vizsgálat elkészítésének feladatát az Universitas-Győr Nonprofit Kft. nyerte el, míg a 2008-tól hatályos Győr Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája (IVS) megvalósulásának elemző értékelését és a város Településfejlesztési Koncepciója (TK) és Integrált Településfejlesztési Stratégiája (ITS) elkészítését az Aczél Városépítész Bt. fogja végezni. Az egy városi és az egy várostérségi Integrált Területi Beruházás (ITB) elkészítésével az önkormányzat a Vital Pro Vezetési Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-t bízta meg. Az ITS tervezete a tervek szerint 2014 júniusában kerül széleskörű társadalmi vitára, a végleges anyagot a közgyűlés várhatóan 2014 szeptemberében fogadhatja el.
A stratégiakészítés széleskörű partnerséggel valósul meg, melynek során az államigazgatási szerveket, az önkormányzatokat, a társadalmi és gazdasági szervezeteket és a lakosságot is bevonják a tervezésbe. Szeptember 16-tól tekinthető meg a Polgármesteri Hivatal központi épületének aulájában az eljárás megindításáról szóló hirdetmény a részvételi és véleményezési adatlappal együtt, melynek kitöltésével bárki partnere lehet az ITS tervezői csoportjának. A hirdetmény a Győr+ hetilap szeptember 20-i számában is megjelenik és elérhető ide kattintva.
Az önkormányzat honlapján folyamatosan nyomon követhető lesz a tervezés állása, az érdeklődők megtekinthetik majd a véleményezési fázisban lévő anyagokat, és a babos.aniko@gyor-ph.hu e-mail címre el is küldhetik javaslataikat. A Városháza aulájában, illetve a Látogatóközpontban ötletládákat is kihelyeznek a lakosság elképzeléseinek összegyűjtésére.