Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Televíziót kért magának a börtönbe, de az ára eltűnt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség csalás vétsége és sikkasztás vétsége miatt emelt vádat egy győri illetőségű nővel szemben, akinek a – büntetés-végrehajtási intézetben lévő – élettársa különböző jogcímeken pénzt küldött, melyeket a férfi sosem nem kapott vissza.

A férfi 2018-ban – szabadságvesztés büntetésének ideje alatt – két részletben, összesen 170.000 forint kölcsönt küldött a nőnek. Emellett 66.000 forintot azért utaltatott neki azért, hogy számára 60.000 forintért televíziót vásároljon, melynek a börtönbe történő küldéséhez 6.000 forint postaköltséget is utalt.

A kölcsön összegeit a férfi sosem kapta vissza, továbbá a televízióra is hiába várt.

Mindemellett a nő értékesítette a férfi által – a bent tartózkodásának idejére – rábízott 369.000 forint értékű szerszámokat és gépeket is.

Az ügyészség a nőt a rábízott szerszámok és gépek, illetőleg a televízió árának és költségeinek elsikkasztásával vádolja. A csalás tárgyát a kicsalt 170.000 forint képezi.