Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Térségünkben a legnagyobb a foglalkoztatási arány

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legmagasabb foglalkoztatási arány tavaly Győr-Moson-Sopron vármegyét és Budapestet, a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy vármegyét jellemezte, a területi különbségek csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – állapította meg a KSH. 

A felmérés alapján tavaly a IV. negyedévben az ország 15-64 éves népességének 77 százaléka, 4,8 millió ember tartozott a gazdaságilag aktívak közé, országosan 9 ezerrel dolgoztak többen, mint 2021 azonos időszakában.

A foglalkoztatási arány Győr-Moson-Sopron vármegyében 79 százalék, Budapesten 79 százalék, Komárom-Esztergom vármegyében 78 százalék. 

A munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi 3,7-ről 3,9 százalékra nőtt, ezen belül 6 vármegyében és a fővárosban mérséklődött, 12 vármegyében emelkedett, Heves vármegyében stagnált. A legnagyobb csökkenés Baranya vármegyében, a legnagyobb növekedés Békés vármegyében következett be.

December végén 230 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – írták az elemzésben, kiemelve: Borsod-Abaúj-Zemplén kivételével az összes vármegyében és a fővárosban is csökkent az álláskeresők száma, a legjelentősebben Baranyában.