Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Mutatjuk, mennyivel lettek drágábbak a kertészeti eszközök

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az áremelkedés nem csupán a gazdákat, illetve a hobbikertészeket érinti, az egész mezőgazdasági iparra kihat. Hogy mennyi is az annyi, az egy felmérésből derül ki, amelyben 23 mezőgazdászt kérdeztek meg a piaci árváltozásról. 

Arra kérték a szektorban dolgozó szakembereket (többek között kertészeket, gazdákat, értékesítőket), mondják meg, mekkora változást figyeltek meg a piacon az egy évvel korábbi árakhoz képest, különös tekintettel a kertészetben használt gépek és eszközök beszerzésének költségeire, írja sajtóközleményében az AndaMédia. 

Voltak, akik szerint 20 százalékos volt a növekedés, mások szerint volt az 50 is. A viszonylag nagy szórás persze nem véletlen, hiszen egészen más piaca lehet egy aggregátornak, mint egy rotációs kapának vagy láncfűrésznek. 

A BPGép kertészeti gépkölcsönző ügyvezetője szerint a folyamat több tényezőre vezethető vissza. Pelikán Márton közölte, a gépészeti, fémipari alapanyagok és szerszámok drágulása hasonló a háztartási gépek árváltozásához. Sajnos ebben a szektorban is felüti a fejét az infláció, az ukrajnai háború pedig rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja a gazdasági helyzetet. Az ügyvezető hozzátette: még nagyobb volt az áremelkedés ebben a szektorban, mint a háztartási gépek piacán, amely mind a kisgazdákat, mind a gépesített mezőgazdaságot sújtja. 

A szakember véleménye szerint az élelmiszerek áremelkedésében is meg fog mutatkozni ennek hatása.