Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új eljárásrendet adott ki 2020. szeptember 21.-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása alapján, amelyet .pdf-ben itt talál.

Az új eljárásrend szerint a koronavírusfertőzést PCR-teszt nélkül, a mutatott tünetek alapján is megerősítheti a háziorvos. A két féle módon diagnosztizált betegek nyilvántartása azonban már eltér. Bárhogyan is diagnosztizálják a fertőzöttet, az esetet jelenteni kell a központnak, de míg a PCR-teszttel igazolt fertőzötteknél a betegség kimenetelét (a beteg gyógyult vagy meghalt), illetve a kórházból történt elbocsátás idejét is fel kell tüntetni, a csak tünetek alapján diagnosztizáltakról ezt már nem kell jelenteni. Ugyanígy a csak tüneteik alapján diagnosztizáltak, az ún. “gyanús”, vagy valószínűsített fertőzöttek esetén a beteg otthoni elkülönítésére a háziorvos utasít, hatósági intézkedésre csak a teszttel igazolt fertőzöttek esetén van mód.

PCR-tesztet kötelezően csak abban az esetben kell kérni, amennyiben a páciens tüneteket mutat és ezen felül koronavírus-fertőzött területen járt, vagy szoros kapcsolatban volt igazolt fertőzöttel, vagy ha bármilyen okból kockázati csoportba sorolható.

Az új eljárásrend szerint az egészségügyi ellátásban el kell különíteni a gyanús vagy igazoltan fertőzött fekvőbetegeket a többiektől, illetve külön rendelkeztek arról, hogy az igazoltan fertőzött, tünetes betegeket különítsék el csak valószínűleg fertőzött, illetve igazoltan fertőzött, de tünetmentes betegektől — akiket viszont egymástól nem muszáj elkülöníteni. Előírás, hogy a várókban biztosítsanak egy méter távolságot a várakozó betegek között, és ne rakjanak ki a várókba olvasnivalót vagy gyerekjátékokat.

Az új eljárásrend is előírja az igazolt fertőzöttek kontaktjainak felkutatását, de a PCR-tesztelést kötelezően csak azoknál a tünetmentes kontaktoknál írják elő, akik egészségügyi ellátórendszerben és a tartós ápolási és gondozási intézményekben ellátottként/gondozottként kerültek szoros kontaktusba igazolt fertőzöttel.

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ