Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hawaii-i származású énekesnő, dalszerző és színésznő, Nicole Scherzinger (1978) nevét a nagyközönség a nagy sikerű Pussycat Dolls együttes vezető énekesnőjeként ismerhette meg. Kiválása (2007) óta szólóban tevékenykedik, zenei stílusához leginkább a pop, a dance, a soul és az R&B áll a legközelebb. Több televíziós tehetségkutató műsorban bíróként, mentorként is feltűnt.

Az énekesnőtől a színház világa sem áll távol, játszott Andrew Lloyd Webber Macskák című híres musicaljében (Grizabella szerepében) és szeptemberben debütál a Broadway-on a Sunset Boulevardban (Norma Desmond szerepében), melyet korábban Londonban már játszott. Zenei munkásságát 2 Grammy-jelöléssel jutalmazták, tavasszal pedig átvehette a legjobb musicalszínésznőnek járó Laurence Olivier-díjat. Így az sem volt meglepő, hogy az amerikai színházi világ egyik legjelentősebb díjátadóján, a Tony Awards-on Nicole is fellépett – olvasható a People oldalán. Június 16-án, a New York-i Lincoln Center David H. Koch Theatre-ben a Broadway-on futó produkciók és művészek éltetése mellett az In Memoriam szegmensben Nicole előadásával az elmúlt évben elhunyt sztároknak állítottak emléket. Az énekes mögötti képernyőn az egykori hírességek neveit és képeit lehetett látni. A Chorus Line musicalből elénekelt What I Did For Love című érzelmes előadást a közönség és a kritikusok egyaránt nagyra értékelték, melynek mélysége és érzékenysége megható és méltó módja volt a tisztelgésnek. Nicole az Instagram Story-jában a hivatalos bejelentő fotót is megosztotta  a rajongókkal.