Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Tíz gól a Gyirmót meccsén, lecsúsztak a vezető helyről

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ritkán esik ennyi találat NB II-es mérkőzésen, amennyi a kisvárdai találkozón született. A listavezető Gyirmót 6-4-re kikapott, így most harmadik a bajnokságban. 

Rémálom volt az első félidő Tamási Zsolt csapatának, a volt gyirmóti Széles találatával szerzett vezetést a Kisvárda, majd az egyenlítést követően négyszer kellett a kapuból kiszednie a labdát Hársfalvi kapusnak. Sőt, a második félidő elején már 6-1 volt a hazaiaknak, ám a Gyirmót nem adta fel, tíz perccel a vége előtt 6-4-re zárkózott. Több találat már nem esett a meccsen, a vendégek a harmadik helyre kerültek a táblázaton. 

Tamási Zsolt vezetőedző szerint szurkolói szemmel biztos, hogy látványos mérkőzés volt, ellentétes félidőkkel. Az első félidőben teljes zavarodottság, rengeteg hiba jellemezte a játékukat, amin belül rövid idő alatt négy gólt is kaptak. Szünet után a tartásukért is játszottak: a cserék jól szálltak be a mérkőzésbe.