Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Több ezer társasház igényelte a téli rezsicsökkentést

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fogyasztói közösségek, társasházak többsége igényelte a társasházaknak lakásonként járó 12 000 forintos juttatás jóváírását, amelynek összértéke az 1 milliárd forintot is meghaladta – tájékoztatta a Nemzeti Közművek az MTI-t hétfőn. 

Az egyetemes szolgáltató közleménye szerint több mint négyezer fogyasztói közösség igényelte a május 31-i határidőig a juttatást, amit háromezernek a Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója már jóváírt.  Az egyetemes szolgáltató a fogyasztói közösség kérelmét a kormányrendelet alapján 15 munkanapon belül megvizsgálja, a következő hetekben a kései igénylők részére is megtörténik a jóváírás – közölték.

Az óránként 20 köbméter (m3/h) vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségeknek, azaz a nagy társasházaknak a 97 százaléka, az óránként 20 köbméter alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségeknek pedig a 40 százaléka igényelte a jóváírást.  Az utóbbiak jelentős része 2 lakásos közösség (például ikerház). Közülük sokan a módosító rendelet alapján már nem voltak jogosultak további juttatásra, hiszen a fogyasztói közösség egyetemes szolgáltatónál vezetett földgázfolyószámláján a korábban már megkapott jóváírás és a lakásonként járó 12 000 forintos összeg különbözete jelenik meg.

A fogyasztói közösségek tájékoztató levelet kaptak a folyószámlán biztosított különbözet jóváírásáról – jelezte közleményében az egyetemes szolgáltató.

(MTI)