Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Több halottat követelt idén a „csendes gyilkos”, mint tavaly

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén tizenhatan haltak meg szén-monoxid-mérgezésben Magyarországon – írja a Magyar Idők.

Tavaly kilencen, míg 2014-ben tizenketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben. A rosszulléttel járó mérgezésekből ugyanakkor eddig kevesebbet regisztráltak, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Idén csaknem félezerrel kevesebb lakástűz volt a tavalyihoz képest. A katasztrófavédelem többek között a kazánok és kályhák rendeltetésszerű használatára, a szakemberek által végzett rendszeres karbantartásra és a karácsonyi időszakban gyakori lakástüzekre hívta fel a figyelmet.

(MTI)