Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Több mint negyven előadás lesz jövőre a Fertőrákosi Barlangszínházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint negyven előadást láthat a közönség jövőre a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol a produkciók nagy része a 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programjába illeszkedik – mondta az üzemeltető Pro Kultúra Nonprofit Kft. igazgató-főrendezője csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban. Pataki András hangsúlyozta, hogy a következő szezonban az ausztriai nézőket is szeretnék becsábítani a barlangszínházba, így több német nyelvű előadást is színpadra visznek. A programokat részletezve elmondta, hogy a szezont június 8-án az ExperiDance Cinderella című mesemusicalje nyitja, amelyet vidéken először fognak bemutatni.