Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Több százan a rendezvényen

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Országos szakemberek tartottak elődadást március 21-én a győri Hild Szakközépiskolában, a tematikus napon az építészethez kötődő művészeti ágakról és tudományterületekről is szó esett. A helyszínen Nagy István fényképész fotóiból nyílt egy kiállítás a Tóköz és a Hanságmente címmel. A vendégek emellett Nesztor Iván népzenegyűjtő, zeneszerző és tanár előadását is meghallgathatták.

A három helyszínen zajló konferencia egyik főelőadója Molnár Csaba DLA, Ybl Díjas, Koós Károly díjas okleveles építészmérnök, egyetemi docens volt. Az egykori diák beszélt a rajzolásról, mint az építészet részéről, valamint tapasztalat tervezési folyamatban betöltött szerepéről, ill. bemutatott különböző épületeket, ezzel szemléltetve az előadását. A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségének értékelése és javaslata alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Finanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító hatóságának jóváhagyásával valósult meg.