Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Több hajó szeli majd a habokat idén a Balatonon

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait 

A 2022-es hajózási szezonban a cég személyhajóin csaknem 700 ezren, a kompokon minegy 1,4 millióan utaztak, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei kompforgalom eddig 4 százalékkal elmaradt a várttól, aminek fő oka az időjárás alakulása volt.

A Bahart idén már tavasszal több programhajót indít, és ahol lehet, húsz százalékkal növeli azok kapacitását a társaság. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon.

A társaság tavaly az állami tőkeemelésnek köszönhetően több mint 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, köztük új hajók és kompok beszerzésére. Azt remélték, hogy az új hajók és kompok idén már a nyár második felére szolgálatba állhatnak, de a tó vízállásának alakulása miatt nagy valószínűséggel csak ősszel szállítják majd őket a Sió-csatornán keresztül a Balatonra.

A fejlesztési forrásokat elsősorban a hajóflotta felújítására és karbantartására fordítják, de újabb kikötőberuházásokhoz is készülnek tervek. A vitorláskikötőket tavaly Balatonbogláron, idén Balatonfüreden, Szigligeten és Siófokon fejlesztették; a munkák ősszel Badacsonyban folytatódnak.

A jegyárak százalékosan, az infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta – közölte a Bahart. 

Fotó: MTI/Katona Tibor