Kezdőlap KÉK HÍREK

Több körözött személyt is elkaptak a hétvégén

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései Győr-Moson-Sopron vármegyében. Továbbra sem unatkoznak a rendőrök.

Az elmúlt 72 órában összesen hét személyt fogtak el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy fővel szemben elfogatóparancs volt érvényben, szintén négy embert pedig azért kísértek be az illetékes rendőrkapitányságra, mert az országunk területén illegálisan tartózkodtak. Az egyenruhások a vármegye útjain 1409 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 10 sofőr esetében mutatott pozitív eredményt a műszer.