Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Tovább bővíti nyugat-magyarországi kapacitását a piacvezető Mateco

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar magasépítés működésében hangsúlyos szerepet vállaló cég több mint egymilliárd forintból építkezik.

A magasépítési gépek bérbeadásával foglalkozó Mateco-Hungary Kft. a napokban kezdi meg győri telephelyének bővítését – derül ki a cég közleményéből. A piacvezető, a hazai ágazatban is meghatározó cég nyugat-magyarországi központjában 2021 első felében készül el a most elrajtolt beruházás, mely több mint 10 munkahelyet is teremt.

A több mint egymilliárd forint értékű fejlesztéssel a cég harmadik saját fejlesztési telephelyén ruház be. A Győri Nemzetközi Ipari Parkban található központ a projekt befejeztével

több mint 300 gép bérbeadására, szervizelésére és értékesítésére lesz alkalmas.

A telephelyen többek között önjáró szerelő munkaállványok, oszlopos munkaállványok, függesztett munkapadok és multifunkciós homlokrakodók is elérhetőek lesznek.

A létesítményben helyet kap

  • egy 3 szintes irodai blokk,
  • több mint 1000 négyzetméter alapterületű daruzott műhely,
  • géptároló csarnok,
  • gépmosó
  • és egyéb raktárhelyiségek.

A nemzetközi partnerek professzionális kiszolgálása mellett cél a komplexum környezettudatos üzemeltetése is, így a terveken szerepel a napenergia hasznosítása.

„Nagy öröm és siker számunkra, hogy egy bizonytalannak mondható világgazdasági klímában is tudunk és akarunk fejleszteni és fejlődni. Bízunk a magyar gazdaságban és az ágazatban rejlő lehetőségekben. Célunk a beruházással, hogy partnereinket még gyorsabban és komplexebben tudjuk kiszolgálni.

Az utóbbi hónapokban felértékelődött a partnerek közötti bizalom értéke, amit mi új telephellyel és biztos kapacitással kívánunk tovább erősíteni.

Ahogy a munkagépek számára, számunkra is határ a csillagos ég” – nyilatkozta Farkas Csaba, a Mateco-Hungary Kft. alapitó-ügyvezető igazgatója.

Forrás: magyrepitok.hu